beszámoló

A Szervezeti kultúra kutatás és fejlesztés tárgyról készített - remélhetőleg - heti rendszerességű beszámoló-blog. Sajátélmény, tanulás és tanulságok!

Friss topikok

Linkblog

az utolsó

2007.12.19. 00:42 - datolyalma

ezt most kicsit túl későn és túl késői napszakban is írom, de szeretném már lezárni a beszámolókat, mert az utolsó óra már egy hete volt, és megkopnak az emlékeim is egy idő után. a lényeg, hogy összességében nagyon jó volt ez a tárgy, a kutatás miatt, amiből sokat tanultam és sok már meglévő tapasztalatomat tudtam egészen más helyzetben felhasználni, illetve más megvilágításból értékelni a meglévő tudásomat. ezt nem fejtem ki részletesebben, mert már megtettem előző bejegyzéseimben.
a másik nagyon jó élményem, amiről már szintén sokszor írtam, a csoportmunka volt. ismét megbeszéltük csoporttársaimmal, hogy mennyire jó volt a csoportunk és hogy milyen nehéz lesz majd másik emberekkel újra kezdeni, úgy, hogy már megvannak az igencsak magas elvárásaink :)
örülök, hogy ti is 10 pontra értékeltétek a prezit és az írásunkat is, szerintem megérdemeltük, sokat dolgoztunk vele és valóban szemléletformáló volt a kutatás és a beszámolás is róla ebben a két formában.
az önértékelés pedig... hát én az utóbbi 18 évben (húha, már ennyi ideje mindenféle köz- és felsőoktatási intézményekbe járok, még ha kisebb megszakításokkal is) már elég sok ilyet írtam, magamról, másokról, magamról mások nevében, szóval ez se nehézséget nem okozott, se sokat nem tanultam belőle, de örülök, hogy érdekel titeket a véleményünk!

december 4.

2007.12.07. 00:14 - datolyalma

Itt volt az alkalom, hogy elmeséljünk mindent a misztikus KKK-ról! Szerettünk volna elsők lenni, végül másodikak letttünk, de nem volt baj. Legalábbis én nem izgultam, meg semmi. Az előadás szerintem jól sikerült, teljesen oldott hangulatú volt, az egyetlen dolog, hogy a mienk is kicsit túl hosszúra nyúlt, mint kb. mindenkié. Saját magamon is észrevettem, hogy annyira belemelegedtem a mondandómba - ami nem tudom, mennyire érdekelte a többieket, mert eléggé passzívak voltak, meg már szünetnek is kellett volna lennie - hogy észre se vettem az idő múlását. Ez persze jó is, merthogy azt jelenti, hogy érdekesnek találtam a témát, viszont azért vissza is foghattam volna magam egy kicsit.
Az óra után értékeltük egy kicsit a teljesítményünket - jónak ítéltük egyébként - és aztán megbeszéltük Eszterrel és Mártival, hogy mennyire jó kis csoportunk volt, és hogy nagyon szívesen dolgoznánk együtt újra. Meghogy milyen fura, hogy csak jövő kedden találkozunk újra... Nagyon jó volt mindenki megbízhatósága, lelkesedése, pontossága, és türelme, ennyi sok jó tulajdonság kevésszer jön össze, és még a felmerülő egy-két problémát is sikerült megoldanunk, tudtunk egymáshoz alkalmazkodni.
Még annyi egyéb, hogy találkoztam az egyik barátommal, aki a McKinsey-nél dolgozik, és kiderült, hogy pont egy olyan projekten, ahol szervezeti kultúra felmérést csináltak, és mondta, hogy ott is volt kérdőív, meg interjúk... Mondjuk ő csak háttérinfókat szed össze, mert a komoly dolgokat a tapasztaltabbak csinálják. Mindenestre vicces, meg tulajdonképpen biztonságot is ad, hogy bár eszem ágában sincs egy hasonló multinál dolgozni, de ha megváltoztatnám a véleményem, még mindig lenne rá lehetőségem (vagyis olyan tudásom, ami vszeg kell nekik).

november 27.

2007.12.07. 00:08 - datolyalma

Az órai prezentációk nagyon érdekesek voltak, abból a szempontból is, hogy közben Alinával azon gondolkodtunk, mit lehetne beleépíteni a sajátunkéba (ami persze nem volt még készen...). Ez új dolog volt, mert a múltkor mi voltunk a legelső prezentálók, úgyhogy nem tudtunk a többiek munkájára támaszkodni. Így a fényképeket, a szervezetábrákat és az interjúidézeteket beépítettük a saját előadásunkba, örömmel konstatáltuk viszont, hogy mi már eleve a beadandóban is összeraktuk a különböző módszerekkel szerzett infókat, úgyohgy ezt a prezibe is könnyen be tudtuk illeszteni, nem kellett semmit korrigálni.
Aztán péntek délután összeraktuk a prezit, most kivételesen a Tandem kávézóban, ami jó helyváltoztatás volt, mégiscsak más hangulatú egy kávézóban dolgozni,mint az egyetem folyosóján. Ismét sikerült nagyon hatékonyan dolgoznunk: 2 és fél óra alatt kiválasztottuk, hogy melyik témákról akarunk beszélni is - mert ha mindent elmondtunk volna, sose lett volna vége az előadásnak - és megcsináltuk a prezi nagy részét, a többit pedig felosztottuk (így az interjú részletek keresését én csináltam, az ábrákat Gergő és Alina, stb.)
Aztán hétfőn még véglegesítettünk mindent, összeraktuk az egészet, és megbeszéltük, hogy ki miről fog beszélni.

november 20.

2007.11.26. 11:24 - datolyalma

Ezen az órán filmet néztünk, azt leszámítva, hogy a végén odamentem Andihoz, és elmondta (vagyis elmondtad) nekünk, hogyan kell a dif-frag-int hármassal írni a dolgozatot, ami utólag nagyon sokat segített.
A filmről annyit, hogy igazából ami engem a legjobban megfogott benne már akkor is, amikor moziban láttam és most is, hogy mennyi időnek kell eltelnie egy társadalomban ahhoz, hogy ezekről a problémákról beszélni lehessen. Mert amerika azért mégiscsak a pozitív diszkrimináció, a melting pot, a multikulti országának volt kikiáltva az elmúlt 40-50 évben és lám-lám a felszín alatt ott is mennyi indulat forr! Itthon meg még csak odáig sem jutottunk, hogy mindenki (vagy a nagy többség) szerint az esélyegyenlőség az valóban mindenkinek kijár, és ezt van, amikor csak úgy lehet elérni, hogy az esélyteleneknek több lehetőséget biztosítunk. Ez persze egy hosszú vita, és az én véleményem sem kiforrott teljesen - és jobb is így - úgyhogy most nem fogom ezt tovább bonyolítani.
Visszatérve gyakorlati munkánkra, arról tudok beszámolni, hogy rohamtempóban dolgoztunk ezen a héten. Gergő és Márti kedden voltak interjúzni, Alina és Eszter dokumentumokat elemeztek amiket kértünk még múlt pénteken és aztán hétfőn is, és Mártival voltunk megint interjúzni szerdán. Annak ellenére , hogy az interjúk leírása nagyon idegölő munka, teljesen beleszerettem, mert olyan, mint egy nagy krimit kibogozni, egyre újabb és újabb vélemények, események, kapcsolatok derülnek ki, az emberek elkezdenek egy csomó olyan személyes dologról beszélni, amikről az interjúk elején még nem! Ez nekem nagyon tetszik, szívesen elemeztem volna még nyelvileg is - pl. közösen használt szófordulatok, minket ki tegez vagy magáz stb. - de erre nem volt már keret és energia sem. Aztán mindenki megírta a saját részét és végül tegnap 8 óra alatt átírtuk, összeraktuk, kiszépítettük az irományt, remélem, sikerült jót csinálnunk.

november 13.

2007.11.26. 10:52 - datolyalma

Ismét belecsöppentem az egyetembe, és az órára beérve kicsit ijedten tapasztaltam, hogy csoporttársaim nem voltak ott. Úgyhogy elkezdtem rendesen jegyzetelni az anyagot, hátha jó lesz még valamire a kutatás második részéhez - amit akkor még el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fog kinézni!
Szerencsére a második órára már megérkezett mindenki Alinát leszámítva, így a konzultációs részben összeraktuk, hogy milyen kérdéseket fogunk nagyjából feltenni az interjúalanyainknak. Ez utólag elég vicces, mert egy csomó ideig fogalmazgattuk őket, pedig amikor ott voltunk, én nagyon jól ráéreztem, hogy hogyan kell olyan nyitott kérdéseket feltenni, amiben nincsen értékvállalás, véleménnyilvánítás, és nyilván ezek a leghatékonyabbak. Amúgy közben összeraktam, hogy a saját tréningjeinken is mindig így kérdezünk - csaképp ott angolul - úgyhogy azt a tapasztalatomat is fel tudtam használni az interjúzás során. Sajnos ezt nem mindenki értette meg a csoportból, de erről majd később... Pénteken már el is mentünk a KKK-ba Eszterrel és Gergővel, itt elkezdtük kicsit fényképezni az épületet és beszéltünk munkaügyis Erzsikével, aki segített az interjúalanyaink kiválasztásában. Ezek után hárman, ill. később Gergő és mi Eszterrel körbejártuk leendő intejrúalanyainkat és csodák-csodájára mindenki nagyon készségesen talált nekünk egy időpontot a jövő hétre, amikor jöhetünk! Először persze mindenki mondta, hogy nagyon elfoglalt a költözés miatt (valóban, már ekkor dobozhalmok között kellett lavírozni a folyosón), de végül mégiscsak sikerült a dolog.
Hétfőn már mentünk is interjúzni Gergővel  - két interjút készítettünk, egyet diktafon nélkül, egyet meg azzal. Itt már rögtön fény derült a kérdezés mikéntjének fontosságára, mert Gergő sajnos sokszor a saját sztoriait is mesélte, és utána kérdezett rá valamire. Ezt meg is mondtam neki finoman, de a Márti és őáltala készített interjúkban hasonló stílusa volt, úgy látszik, ilyet tud csak. Nekem sikerült Gabiban azt az érzést keltenem viszont, hogy velem nyugodtan beszélhet az összes vállalati pletykáról, úgyhogy az informális kapcsolatokról rengeteg mindent elmondott, már a hivatalos interjúkérdések után, csak úgy saját kezdeményezésére!

november 6

2007.11.12. 15:46 - datolyalma

ezen az órán nem voltam, mert külföldön voltam.

október 31

2007.11.12. 15:45 - datolyalma

A prezentáció! Hamar megbeszéltük, hogy legyünk mi az elsők, legalább túlleszünk rajta... Szerintem nagyon jól sikerült a bemutatónk, egyikünk sem izgult, a felosztás is igazságos volt, kb. mindenki ugyanannyit beszélt. Alinával egyszerre jutott eszünkbe, hogy ne egy oldalon álljon mindenki, és szerintem ez dinamikusabbá tette az előadást - utánunk mindenki a számítógép mögött állt és csak félig látszott ki onnan, nálunk viszont mindenki kiállt a csoport elé, és Gergő nyomogatta a gombokat. Én igyekeztem világosan, egyszerűen, nem túlságosan a részletekbe bonyolódva de azért kellő mélységben magyarázni a saját diámat, ami szerintem sikerült is, elmondtam még azt is, hogy miért így csoportosítottuk a kérdéseket. Az előadás nem jelentett önmagában nagy kihívást, mert már csináltam ilyet sokat ez előtt is, az egyedüli probléma az volt, hogy nem látszottak elég messzire a vonalaink, de ezt végül mutogatással-magyarázással áthidaltam.
A többiek előadásai érdekesek voltak, jó volt hallgatni őket, mert látszott, hogy mindenki dolgozott vele és érdekes volt a többi módszert megismerni egy kicsit. Ellenérzést egyedül az EVK-ról szóló előadás váltott ki belőlem, egyrészt, mert nem tetszett, hogy csak ketten prezentálnak, másrészt, mert nem tartom jó ötletnek azt, hogy egy ennyire közel álló szervezetet próbálnak "objektíven" kutatni, ami szerintem egy esélytelen vállalkozás, és ez meg is látszott már az előadásból is. Persze itt nagyban a saját tapasztalataimból indulok ki, én a TEK-et, ameddig a szervezet tagja vayok, nem szeretném látszólag külső szemmel felmérni (akármennyire is érdekelnének az eredmények...)

október 23

2007.11.12. 15:37 - datolyalma

Ezen a héten nem volt óra a nemzeti ünnep miatt. Mi viszont sokat dolgoztunk a prezentáción. Háromszor találkoztunk a héten, először, hogy valami általános képet kapjunk a kérdőívek eredményeiről és felosszuk a teendőket - erre az alkalomra Eszter bevitte egy Excel file-ba a válaszokat, én meg vázlatos fordítást készítettem a kiértékelésről, amit elmagyaráztam a többieknek. Beláttuk, hogy nem tudunk nagyon sokat tenni öten egyszerre, ezért mindenki megkapott egy-két kérdést elemzésre és rajzolásra is. Megbeszéltük, hogy szerdáig (mert ez még a 23-i hét előtti pénteken volt) mindenki megírja a maga részét, a bevezetőből is. Nagyon kellemes meglepetésemre kedd estére már mindenki megírta és elküldte a többieknek a saját részét! Így pénteken (mert közben többen számvitelből írtak negyedévest, ezért a csütörtöki találkozót átraktuk péntekre) már érdemben tudtuk szerkeszteni és javítani az írásunkat. Ekkor meg is beszéltük, hogy milyen hatékonyan és mégis jó hangulatban tudunk együtt dolgozni, ami tényleg teljesen így van - mindenkire odafigyelünk, és mindenki lelkes és motivált is, ki akarja venni a részét a munkából, de mégsem törekszik arra, hogy mindig neki legyen igaza, és ezen kívül még pontosak is vaguynk a határidőkben, találkozókban. Szerintem ez nagyon ritka és jó dolog a csoportmunkánál!

okt 16.

2007.10.20. 20:29 - datolyalma

Mostani bejegyzésemben két dologról szeretnék írni. Az órai munkán a csoportosan végzett elemzésről és a csoportmunkánkról.
A csoportosan végzett elemzésben az tetszett nagyon, hogy mindannyian figyeltünk egymásra, mindenkinek az ötlete benne volt abban, amit leírtunk. Most már nekem is kezdenek világosodni a vállalati kultúra leírására használt fogalmak - pl. differenciációs és integrációs megközelítés, vezetői szempontú, vagy kritikai megközelítés - így már én is többet tudtam a dologhoz hozzátenni. Különösen inspiráló volt a jéghegy modell, amit én nem ismertem, de nagyon tetszik - esetleg más jelenségek leírására, nem csak cégekére is fogom használni. Ami leginkább tetszik a modellben, az az érthetősége, egyszerűsége és az ábra, amit rajzoltunk hozzá - a képek, ábrák sokkal jobban megmaradnak a fejemben, mint a csak szöveges leírások.
A csoportmunkáról csak pozitív dolgokat tudok mondani. Kicsit tartottam ettől is, hogy milyen lesz a csoportomba beilleszkedni egy hónapos késéssel, de a harmadik találkozónk után nagyon optimista vagyok. Az órai munkához hasonlóan, a kutatásban is nagyon jól működünk együtt, mindenki megcsinálja a külön feladatát, ugyanakkor a találkozókon közösen is tudunk gondolkodni, ötletelni, struktúrát rakni a feladatokba, határidőket szabni stb. Így elhatároztuk, hogy a nehézségek ellenére tovább folytatjuk az eddigi kutatást, és legfeljebb, ha nagyon nem megy a dolog, a kvalitatív kutatást majd máshol végezzük. Már feldolgoztuk és ábrázoltuk a kérdőívek eredményeit, megcsináltuk közösen az esszé vázlatát és felosztottuk a "fejezeteket" egymás között. Mindezt teljes egyetértésben és még gyorsan is, ráadásul egy kis egyéb beszélgetésre is jutott idő!
 

október 9.

2007.10.13. 20:52 - datolyalma

A legelső élményem az óra előtti: a közgázon úgy érzem, hogy nem érhetnek már meglepetések - inkább negatív értelemben sajnos. Be kell valljam, hogy inkább kellemetlen fogadtatásra számítottam a részetekről, hogy csak így felbukkanok a semmiből egy hónappal évkezdés után. Szerencsére ez a várakozásom egyáltalán nem igazolódott be, nagyon segítőkészek voltatok, ez megkönnyítette a dolgokat.

Az órai anyagból leginkább a második órai, vállalati integrációról szóló rész keltette fel az érdeklődésemet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi elmélet és módszer fűződik a dolgozókkal való kezdeti bánásmódhoz. Ami különösen érdekes, az az, hogy ezeket az elméleteket hozzá tudom kötni a saját eddigi tapasztalataimhoz. Következzen néhány példa. 

A TEK-ben (szakkollégium) nagyon nagy hangsúlyt fektetünk az újak integrálására, és az egy-egy évfolyamon belüli kapcsolatok erősítésére is. Az évek során egyre fejlesztett "koreográfiánk" van erre, ahol részben a régiek szerveznek programokat az újaknak, részben az újak nekünk. Az integráció viszont érdekes módon nem követ semmilyen logikát - vagy én még nem fedeztem fel - néhányan mindig már az első perctől fogva aktív tagjai a közösségnek, néhányan szinte rögtön eltűnnek, sokaknak kell idő a beilleszkedéshez, néhányan eleinte aktívak, majd hamar kiégnek, elegük lesz, és mindig van egy pár "meglepetés", aki eleinte lemorzsolódónak tűnik, de mégis visszatér (ilyen voltam én is!). A tényleges lemorzsolódás is nagyon változó, van, aki egy nap, van aki két év után dönt úgy, hogy a TEK nem neki való és évfolyamonként változik, hogy hány ilyen ember van.

Ezzel ellentétes az a számítógépes cég, ahol 3 hónapot dolgoztam egyetem előtt. Itt a HR gyakorlatilag csak bérszámfejtéssel foglalkozott (ezt már akkor sem értettem, egy 100 fős cégben igazán lenne mit tenni)! A munkámat megtanultam egy-két hét alatt, nem volt túl bonyolult, de furcsa volt, hogy senki nem törődött velem igazán "hivatalból", ráadásul én persze protekcióval kerültem oda 18 évesen, az apukám ismerte az igazgatót... A lényeg, hogy a HR nagyon gyenge tevékenysége és a munka jellege miatt hihetetlen feszültségek, elfolytott indulatok, nagyon erős klikkek voltak a cégben, annyira, hogy én már egy hónap után átláttam ezeket, amikor pedig elvileg még csak újonc voltam. Ez rá is nyomta a bélyegét az ott töltött időre, utáltam hallgatni a kolleganőim utálkozását, a közvetlen főnököm pedig sose ismerte volna be, hogy hibázott, ezen kívül mindenki ott lógta el a munkát, ahol csak tudta...

Már ez a két példa is elég hosszúra nyúlt, a lényeg az, hogy örülök, hogy olyan tárgyat tanulok végre, ami érdekel, és hozzá tudom kötni a saját tapasztalataimhoz - ilyen még nem volt a közgázon.



süti beállítások módosítása